Gullner Pages
Éttermek, ahol jókat ettünk mostanában ...
Magyarországon 2004-ig
Szubjektiv észrevételeim éttermekről és egyéb evőhelyekről.
Epizódok időrendben, 2004-től 2001-ig.
[3 pont] * Szeged, Híd Mediterrán Étterem, 2004.10.30. szombat, ebéd
Szeged szép belvárosát keresztező főút rövid színtelen szakaszán majdnem elmentem a jellegtelen bejáratú Cafe előtt. A cégér alapján biztosan nem választom ezt a helyet, de most célzottan jöttünk ide. A belső tér vonzóbb, mint a portál. Egy-két asztalnál ülnek, csak poharakat látok előttük. Az étlap ehhez képest viszont elég szimpatikus. Csirkemell grill paradicsom karikákkal és mozzarellával, valamint csevap tál volt a választásunk. Az étel ésszerű időn belül elkészül és nagyon jól néz ki, amikor az asztalra kerül. A csevapcsicsa mellett ajvár, hagymakarikák, a tetején egy nagy lepény. A csevapcsicsa nem túl karakteres. Az ajvárt is erősebbnek gondoltam volna, de kellemesen hozzá lehetett mixelni a hagymához. A csirkét is megkóstoltam, illik rá a mediterrán jelző. De ma a legfinomabb a csirke mellé felszolgált grillezett vegyes zöldség volt. És még egy pozitívum: az árak meglepően szerények.
[2 pont] * Tahitótfalu, Pokol-Csárda, 2004.08.01. vasárnap, ebéd
Meglepően kevés autó állt a régen jó nevű hely előtt. A kerthelyiség kopottas, a terítők még a régi nagy idők tanúi lehetnek. Tárkonyos pulykaragut és harcsapaprikást ettem, ez utóbbit túrós csuszával. Az étel nem tudok semmi különöset mondani, de az anyósom nem tudott megbirkózni a bécsiszeletnek titulált bakancstalppal. A legjobb az egész étteremben a kilátás a Duna fölött Vácra valamint a gyönyörű vadgesztenye fák.
[4 pont] * Vác, Halászkert Étterem, 2004.06.13. vasárnap, ebéd
A Halászkert Étterem szép nagy kerthelyiséggel rendelkezik a Duna parton. A terítékek esztétikusak, bár a székek a szokványos műanyag alkalmatosságok. Paprikás pontyot ettem túrós csuszával, ezidáig talán a legkiválóbbat a maga nemében. A ponty nem a legnemesebb halfajta, de igen jól volt fűszerezve és egy kis gomba is volt benne. Jolánca is ezt választotta, neki is nagyon ízlett. Tuci hagymás rostélyost evett, meg volt elégedve. A hölgyek a somlói galuskát is dicsérték. A pincér jól és udvariasan tette a dolgát.
[5 pont] * Budapest, Robinson Étterem, 2004.03.20. szombat, vacsora
Az étterem egy sziget a városligeti tóban. Kis hídon át lehet besétálni, a varázst a tóba dobott műanyag kosár sem bírja megtörni. Az étterem szépen berendezett, a zene kellemes, a vendégek jórészt külföldiek. Főételként rozmaringos báránygerincet választottam, nagyon finom volt. Nem biztos, hogy a látványos, rafinált ízű és könnyű ételeket szeretem a legjobban, de az biztos, hogy ezt a műfajt magas fokon művelik a Robinsonban. Az este legnagyobb élménye a borok voltak, melyeket vendéglátónk a vacsora minden fázisához jól illeszkedően választott ki a magyar borászatok legkiválóbb termékeiből.
[4 pont] * Pilisvörösvár és Piliscsaba között, Kopár Csárda, 2003.12.17, ebéd
Szép fekvésű, kedvelt hétvégi kiránduló hely. Most csak három autó állt a vadászház hangulatura, rusztikusan berendezett helyiség előtt. Egyszer régen nagyon finom tárkonyos vadragu levest ettem itt, most is azt választottuk, most is jó volt. Utána Tuci rántott libamájat, én szarvas sültet ettem barnamártással, burgonya krokettel. Az étel jó volt, a felszolgálásban sem találtam kivetni valót.
[4 pont] * Győr, Pálffy Söröző, 2003.12.07. vasárnap, ebéd
A pincében attraktív lovagterem van, de éppen nem volt ott egy lélek sem. Úgyhogy a szokványosan berendezett felső részen telepedtünk le. Ott meg elég hideg volt. De az étel bőséges és finom. Pállfy szeletet ettem, ami natúr sertéskaraj finom és bőséges raguval tálalva. A raguban gombát, sonkát, uborkát és szalonnát véltem felfedezni. Tuci grillezett jércemell filét evett zölddió mártásban. Nagyon ízlett neki.
[3 pont] * Nagymaros, Mátyás Király Kertvendéglő, 2003.11.23. vasárnap, ebéd
Az elmúlt két évben nem sok minden változott, a helyiség meglehetősen kopottas. A kisvendéglői hangulat is a régi, az árak elég kedvezőek. Sok a törzsvendég, családias a hangulat. Most kisbojtár kedvencét ettem, ami fokhagymás szelet, túrós csuszával. Érdekes összeállítás, de a fokhagyma nem volt a legjobb ízű. A rántott libamáj panírja is túl keményre sikeredett. Összességében jól éreztük magunkat.
[2 pont] * Szeged, Gödör Étterem, 2003.11.01. szombat, ebéd
Régebben a diákok által igen kedvelt hely volt, most nincsenek sokan, de még erre sem voltak felkészülve. Egy pincér dolgozik, lehetetlenül sokat kellett várni mindenre, ráadásul eléggé ki volt számítva az időnk. Az étel különbem nem volt rossz, csevapcsicsát ettem, lila hagymával.
[4 pont] * Göd, Zöldfa Vendéglő, 2003.10.26. vasárnap, ebéd
A szépen terített asztalok kellemes összbenyomást tesznek. Az étlap gazdagon sorjázza a csábító ételeket. Rántott borjúlábat választottam. Jól nézett ki a tányéron. Nem egy diétás étel, de megküzdöttem vele. A felszolgálással is meg voltam elégedve. Jó hely, nem véletlenül volt áldott emlékű K.E. barátom egyik kedvence.
[3 pont] * Budapest, Régi Sipos halászkert és étterem, 2003.09.06, ebéd
Az ebéd idő végére érkeztünk a kissé leharcolt kerthelyiségbe, ahol már egy esti rendezvényre kezdtek készülődni. A gazdag étlapról halászlevet és túrós csuszát választottam. A halászlé finom volt, de nem volt igazán karaktere. A csusza felső tésztadarabjai már kiszikkadtak, mire az asztalra került. Összességében az étel nem volt rossz, de én nagyobb durranást vártam ettől a nagy nevű helytől.
[2 pont] * Cegléd, Aranyoroszlán Étterem, 2003.06.29. vasárnap, ebéd
A kerthelyiségben mindössze öten voltunk két asztalnál, ez már lassan megoldható feladat volt a pincér számára. Bugaci betyár pecsenyét ettem, tulajdonképpen nem volt rossz, de túl sok olajat használt a szakács.
[4 pont] * Kecskemét, Görög Udvar Étterem, 2003.05.18. vasárnap, ebéd
Hangulatos berendezés, görögös pincér, finom ételek: Spártai halremek, paradicsomos pikáns csirkecomb, keftethes. Én a spártait ettem, ez tulajdonképpen harcsafilé, igen kellemesen fűszerezve, ananászos, banános tejszín mártással és kapros vajas burgonyával. A feleségem választotta a keftethest, ezt is nagyon szerettem volna, mert bőven volt benne hagyma és a mártásban fokhagyma. Anyámnak is nagyon ízlett a paradicsomos pikáns csirkecomb. A lakomát Mükénéi palacsintával és Dioni galuskával zártuk. A palacsinta piskótával és gyümölccsel volt töltve.
[2 pont] * Mosonmagyaróvár, Boszorkánypince, 2003.05.11. vasárnap, ebéd
Egyszerű hely, majdhogynem kocsma. Viszont az étel 5 pont. Mosoni kanászpecsenyét választottam, sertésszeletek bőséges mennyiségben, gazdagon borítva gombás-májas raguval, kitűnően elkészítve. Az adag bőséges, az ízek dinamikusak. A pincér rendes, az árak szolidak, az étel kiváló, egyedül a helyiséggel nem voltam kibékülve.
[3 pont] * Kőszeg, Kulacs Étterem, 2003.05.10. szombat, vacsora
A kerthelyiségen ültünk le, zene is volt. Most a feleségem evett citromos borsos grillezett csirke mellet, nagyon ízlett neki. Én hátszínszeletet ettem fokhagymás zöldborsmártással és zsemlegombóccal. Ez is finom volt.
[4 pont] * Veszprém, Elefánt Bisztró, 2003.05.10. szombat, ebéd
Nem messze a vár bejáratától egy kellemes, árnyas erkélyen üldögélünk a kánikulai melegben. Csirkét eszünk: csirkemell mandulába forgatva sajtmártással és rokfortos spenótkrémmel töltött csirkemell az ebéd. Jó volt, különösen a spenótos csirke.
[3 pont] * Révfülöp, Tóth Vendéglő, 2003.04.24. csütörtök, ebéd
Nagyon kihalt volt a Balaton, akárcsak ez a tágas étterem. Levesekre vágytunk, így csirkeaprólék levest daragaluskával és halászlevet kértünk először. Én elméletileg nem rendelnék halászlevet ilyen kis forgalomnál, de megkívántam és az étterem bizalomgerjesztő, a pincérnő szívélyes volt. A halászlé kicsit semleges ízű volt, de egy kis csípős paprikával megigazítottam és így elég jó lett. Kaptam egy szép fehér partedlit is, nem hiába kötöttem fel. A túrós csuszámat viszont túlhevítették, mire ehetőre hűlt, már nem is volt olyan nagy kedvem hozzá. És ittunk egy kis rizlinget is, igen finom volt.
[3 pont] * Sopron, Söröző a Rókalyukhoz, 2003.04.22. kedd, ebéd
Rendkívül találó a névadás, a rókalyuk szó jól jellemzi a szűk pincehelyiséget. A kicsi teret tovább szűkíti a rengeteg dekoráció és a sok asztal .El nem tudom képzelni mi lehet itt, ha sokan söröznek és cigarettáznak !
Szerencsére most kevesen voltunk, így nem uralkodott el rajtam a klausztrofóbia. Pizzát ettünk, én capricciosa-t, egészen jó volt.
[5 pont] * Budapest, Kiskakukk Étterem, 2003.04.18. péntek, vacsora
Úgy esett, hogy Nagypénteken este tértünk be, így vegetáriánus ételeket választottunk: töltött kellevél csőben sütve sajtmártással és burgonyapürével, valamint padlizsán szeletek sült mozzarellával paradicsomos sajtmártással. Nos, az ételről csak a legjobbakat tudom mondani, nem gondoltam, hogy ilyen ízletesen el lehet készíteni egy rizzsel töltött kellevelet. Az étterem berendezése remek, a felszolgálás jó, a háttérzene kellemes, egyszóval jó hely.
[2 pont] * Tata, Görög Étterem, 2003.03.09. vasárnap, ebéd
Magyarországon még nem voltunk görög étteremben, de most nem volt jobb ötletünk, gondoltuk eszünk valami sült húst. Szuvlaki, andalúz borjú sült, tzaziki, horiatiki saláták volt a rendelés. A szuvlaki olajban volt megsütve, szerintem rostot messziről sem látott, a borjú inkább főttnek tűnt, bár lehet, hogy andalúziában is így csinálják. Persze tudom, hogy magyar alapanyagból nem lehet igazi görög ízt produkálni, de az elékészítés módjában sem bírtam felidézni a mediterrán emlékeimet.
[3 pont] * Cegléd, Aranyoroszlán Étterem, 2002.11.24. vasárnap, ebéd
Kicsit időutazás érzésünk volt Cegléd belvárosában, vissza a 70-es, 80-as évekbe, és az Aranyoroszlán berendezése is a közelmúltat idézte. Az épület maga a régebbi múltat idézi, száz évvel korábban szálloda lehetet vagy talán tiszti kaszinó.
Hagymás rostélyost ettünk, az étel és a kávé elég jó volt, a felszolgáló is jó kedélyű.
[4 pont] * Székesfehérvár, Ribillió Kávéház és Söröző, 2002.10.13, ebéd
A Ribillió a belváros egyik kis mellékutcájában van A sarkon kétágú úteligazító tábla, a jobb oldali útmutató táblán: Hollywood 9975 km, a másik táblán. Ribillió 12 m. A Ribilliót választottuk. Kellemesen, szellemesen berendezett helyiségek, jó étel, finom kávé és jó felszolgálás. Borjú bécsit illetve grillezett csirkét zöldségágyon ettünk. Az étel jó volt, de nem rendkívüli. A 4 pont felé a finom kávé és az összbenyomás billentette el a mérleg nyelvét.
[1 pont] * Baja, Halászcsárda, (Damjanich u.), 2002.08.10, ebéd
Emlékeim szerint évekkel ezelőtt itt ettem életemben először halpörköltet tésztával. A harcsapörköltet most néhány kocka hal képviselte a kissé szétázott tésztán. Ez még csak a kisebbik csapás, de a feleségem nem szereti a halat és az az ötlete támadt, hogy pacalpörköltet eszik. Ettől a kisadag pacalpörkölttől a pincér ideges lett, merthogy nem tud főtt krumplit hozni hozzá. Valami 'földeselőkészítőről' magyarázott. Először sült krumplit ajánlott (!!!) a pacalhoz, miközben az asztalunk fölött egy mesterszakács oklevél lógott. Azután végül kenyeret hozott a magasfalú leveses tányérban felszolgált pacal mellé.
A helyiség kicsi és levegőtlen, a pincér ideges és barátságtalan, néhány légy kitartóan mászkált a lábamon.
A törzsközönség szemmel láthatóan szereti ezt a helyet, de én csak egy csalódott idegen lehettem aznap.
[5 pont] * Szeged, Vendéglő a Régi Hídhoz, 2002.08.09, ebéd
A kerthelyiség műanyagszékei nem igazán vonzottak, de a belső berendezés kellemes meglepetés volt. Régi parasztbútorokkal berendezett sarkok tették hangulatossá a tereket, a falakon tetszetősen elrendezett régi tárgyak.
A jól összeállított étlapról fokhagymás döngölt csirkecombot választottam vaslapon sütve, serpenyős hagymás burgonyával, uborka salátával. Fenséges volt, pont ízlésem szerint elkészítve.
Belekóstoltam a vaslapon sült nyársas csirkemellbe is, finom volt, ízlett a hozzá felszolgált krumpli püré is. Szintén nagyon finom volt a grillezett zöldség.
Jó volt a kávé is, a felszolgálás profi, úgyhogy mindennel meg voltunk elégedve.
[2 pont] * Szeged, Numero Uno étterem/söröző, 2002.08.08. csütörtök, vacsora
Egy kellemesnek tűnő kerthelyiség a Széchenyi tér 'túlsó oldalán'. A vendégek zöme fiatal. Kapros túróval töltött csirkemellet ettem, az étel bőséges, de igénytelenül elkészítve. Viszont az árak is kedvezőek.
[3 pont] * Aggtelek, Barlang Vendéglő, 2002.05.21. kedd, ebéd
Dióval panírozott csirkemell, vegyes befőttel, rizzsel és hasábburgonyával. Ötletes étel, frappánsan elkészítve. Partnernőm roston sült csirkemellet evett, gombával. Ezt is megkóstoltam, egyszerűen jól meg volt csinálva. Normális kínálat, gyorsan és jól elkészítve.
[3 pont] * Sárospatak, Vár Vendéglő, 2002.05.20. hétfő, vacsora
Érdekesen és szépen berendezett étterem, a szerencsésebb vendégek számára szép kilátás a várra.
Juhtúróval töltött sertésborda hagymás törtburgonyával, uborkasalátával. Juhtúróval töltött bordából ettem már érdemdúsabbat is, de a hagymás törtkrumpli nagyon ízlett.
A felszolgáló nem állt a helyzet magaslatán, a vörös bort is agyon hűtötték, de be kell vallanom én hidegen szeretem, különösen ha szódával iszom.
[3 pont] * Szolnok, Kis Tisza étterem/söröző, 2002.05.12. vasárnap, ebéd
Halat ettem tésztával, egy kis gombával és tejföllel, ha jól emlékszem dorozsmai ponty volt a neve az étlapon. Szeretem a halat, a magyaros halétel mellé jól illik a tészta, valamint kellemes volt üldögélni a Tisza parton.
[4 pont] * Mohács, Halászcsárda, 2002.04.20. szombat, ebéd
A mohácsi halászcsárdában érdemes az ablak mellé ülni, mert isteni kilátás nyílik a Dunára. Tésztás halászlevet ettem, nagyon jó volt. Más asztalokhoz is izgalmas ételeket szolgáltak fel. Sokan járnak ide a határ másik oldaláról is, sok asztalnál beszélnek horvátul vagy szerbül. A személyzet tud beszélni velük.
Én kaptam egy partedlit is, hogy bátrabban kanalazhassam a halászlevet. Összességében jó hely, a személyzet is jó, de most sok légy volt.
[4 pont] * Pécs, Fenyves Étterem, 2002.04.19. péntek, késői ebéd
Jó választék, jó ízek, pompás kilátás a városra. Zengővárkonyi tekercset ettem, ami sonkával és uborkával töltött sertés tekercs, kirántva. Görög salátát kértem hozzá, az is finom volt. Egy picit sokat kellett várni az ételre, ez örök gondja a nagy választékú helyeknek egy csendesebb időszakban. Viszont színvonalas festmények lógtak a falon.
[4 pont] * Pécs, Ristorante Pizzeria Az Elefánthoz, 2002.04.18, vacsora
Nem csak nevében, hanem egyébként is olaszos étterem, azt hiszem a gazda is olasz (Legalábbis az volt egy-két éve, amikor ott jártunk.) Szeretek itt pizzát enni, mert itt érdemes összehasonlítani az olasz emlékekkel.
[3 pont] * Dunaföldvár, Halászcsárda, 2002.04.18. csütörtök, ebéd
Jó hely a Duna partján. Rántott harcsát kértem, kicsit unalmasnak találtam ez alkalommal.
[2 pont] * Balassagyarmat, Balassa Étterem, 2002.03.03, ebéd
Egy átbútorozott szocreál eredetű helyiség a fő utcán, gazdag étlappal, kevés vendéggel. Csirkemellel töltött palacsintát ettem, gombás csirkemájas raguval. Finom volt, csak túl sokat kellett várni rá, annak ellenére, hogy csak két asztalnál volt vendég. Az étterem azért kapott csak két pontot, mert mit sem ér a gazdag étel választék, ha rengeteget kell várni rá. Ez sok helyen gond: a kis forgalom mellett nem lehet minden ételt előkészíteni és ha beleválasztasz várhatsz egy órát, míg elkészítik. Szerintem kis forgalmú helyen nem érdemes sok ételt kínálni. Legyen kevés étel, de legyen jól elkészítve és ésszerű időn belül felszolgálva.
[1 pont] * Szolnok, Lovag pince, 2001.12.09. vasárnap, ebéd
Szépen berendezett pince helyiség, de ameddig az a szakács ott dolgozik, addig nem érdemes ott enni.
[3 pont] * Nagymaros, Mátyás Király Kertvendéglő, 2001.11.24, ebéd
Kellemes hely, jót ettünk.
[5 pont] * Hódmezővásárhely, Bandula Vendéglő, 2001.11.01, ebéd
Jól berendezett helyiség, gyakorlatilag minden asztalnál ültek. A személyzet kiválóan dolgozott. Bécsi szeletet ettem krumpli pürével. Jó volt Csak ajánlani tudom mindenkinek, mint egy kiváló családi vendéglőt.
[4 pont] * Balatonfüred, Halászkert, 2001.10.23. vasárnap, ebéd
Szeretem a halat, jól is csinálják, a hely is jó, de néha egy picit túl sokat kellett várni. Mentségükre szolgál, hogy dugig volt a kerthelyiség is a nyáriasan meleg őszi vasárnapon.
[4 pont] * Kőszeg, Kulacs Étterem, 2001.10.04-05, vacsora
Ez a kedvencem, de Kőszeggel kapcsolatban különben is elfogult vagyok. Első este grillezett csirke mellet ettem, nagyon finom volt. A második este is jót ettem, de nem emlékszem mit. A folyó vörös bor is finom.
[3 pont] * Pásztó, Bence Vendéglő, 2001.04.18, ebéd
Palócleves a megszokott jó minőségben. Családias felszolgálás, kellemes árak, rusztikus berendezés.
[5 pont] * Komárom, Kocsis Vendéglő, 2001.04.17, ebéd
Libamáj grill, kaliforniai csirkemell grill, a megszokott kiváló minőség. Színvonalas berendezés, korrekt felszolgálás.
Település, étterem sorrend
*Aggtelek
*Baja
*Balatonfüred
Halászkert 2001
*Balassagyarmat
*Budapest
*Cegléd
*Dunaföldvár
*Göd
*Győr
*Hódmezővásárhely
*Kecskemét
*Komárom
*Kőszeg
*Mohács
*Mosonmagyaróvár
*Nagymaros
*Pásztó
*Pécs
*Pilisvörösvár/Piliscsaba közt
*Révfülöp
*Sárospatak
*Sopron
*Szeged
*Székesfehérvár
*Szolnok
Lovag pince 2001
*Tahitótfalu
*Tata
*Vác
*Veszprém

 

 E-mail: gullnerpages@gullner.hu