November - November hetedikén jelent meg a
hír,
hogy a miniszterelnöki megbízott megmutatta azt a
15 festményt,
melyeket a Végleges Alaptörvény életbelépésének tiszteletére rendelt magyar
festőktől az elmúlt 150 év magyar történelméről.
Tőlem persze nem rendelt semmit, de én egy pillanatig úgy éreztem itt az idő megmutatni a fenti sorba illő képemet,
amely még 2010 májusában a Változás tiszteletére készült, és
Az aranykor kezdete címet kapta.
De aztán elbizonytalanodtam, alkalmas-e már az idő a megmutatására,
és inkább maradtam az eredetileg e hónap képének kigondolt
Előérzet
mellet, amely kép teljesen magán indítatásból készült 1981-ben. Most csak azért veszem elő ezt
az üvegen át készült reprodukciót, mert illusztrálni szeretném azt az előérzetemet, miszerint
a szegényebbekre ismét még nehezebb idők jönnek. De nem olyan nagy dolog ezt próféciálni,
hiszen ez a világ isteni rendje.