[Gullner Galéria]
Gullner Pages
Gullner Péter oldalai
 
Legfrissebb epizódok, a megjelenés sorrendjében
Palackok
A hónap képe - február
Távolról nagy gazdasági háború dübörgése
hallik, de idehaza még lefojtott csend van. Odakint kemény a tél, nincs okosabb, mint meghúzódni otthonunk barátságos melegében, néhány palack finom itallal. A nyugalomhoz a jó híreket a kormányszolgálati média szállítja folyamatosan, egyelőre csak néha kell beszámolniuk zavaró mellékkörülményekről, mint például a Malév csődje.
Az aranykor kezdete
A hónap képe - január
A Magyar Köztársaságot 1989.10.23.-án
kiáltotta ki az akkori hatalom. 2010-ben Változás kezdődött, ennek tiszteletére készült még 2010-ben Az aranykor kezdete című kép. 2012-ben a mostani hatalom hatályba léptette a Végleges alaptörvényt, Az aranykor kezdete meg a hónap képe lett januárban.
BÚÉK Magyarország
2012.01.06.
Még tavaly, a soros EU elnökség félévében terveztem Gödöllőn körülnézni, de csak most volt lehetőségem perfektuálni ezt a 62 kilométeres vonatozást, és megtekinteni a királyok váróját és az utasok konténerét. >>>
Akrotomán lakás
A hónap képe - december
A kép valamikor 1970 körül készült,
és a kisemberek akkori életéről szól. Akkor azt hittem, hogy ilyesmi sivár kispolgári élet vár az akkori gimnazistákra is. De nagyot fordult a világ, és nem tudni még, hogy pontosan milyen volt a múlt, de hogy bűnös, az biztos. Nem is értem, miért mond egy belsőkörös közgazdász olyanokat a "közszolgálati" rádióban, hogy a mai átlagbér nagyjából a hetvenesévekbelivel egyenértékű.
Előérzet
A hónap képe - november
November hetedikén jelent meg a hír, hogy a miniszterelnöki megbízott megmutatta azt a 15 festményt, melyeket a Végleges Alaptörvény életbelépésének tiszteletére rendelt magyar festőktől az elmúlt 150 év magyar történelméről. Tőlem persze nem rendelt semmit, de én egy pillanatig úgy éreztem itt az idő megmutatni a fenti sorba illő képemet, amely még 2010 májusában a Változás tiszteletére készült, és Az aranykor kezdete címet kapta. De aztán elbizonytalanodtam, alkalmas-e már az idő a megmutatására, és inkább maradtam az eredetileg e hónap képének kigondolt Előérzet mellet, amely kép teljesen magán indítatásból készült 1981-ben. Most csak azért veszem elő ezt az üvegen át készült reprodukciót, mert illusztrálni szeretném azt az előérzetemet, miszerint a szegényebbekre ismét még nehezebb idők jönnek. De nem olyan nagy dolog ezt próféciálni, hiszen ez a világ isteni rendje.
Nő pohárral
A hónap képe - október
Amikor a kép készült, még nem tudtam
hová réved a nő a pohárral, de közben rájöttem, azon töpreng, vajon tényleg gyorsabban dzsavel a neutrinó, mint a fény ?
A Bükk megkerülése
2011.07.28.
A vonalbezárások óta nem voltam a Bükk északi oldalán,
ideje hát újra megnézni, mi újság a Bükk körül. Meg hát annyi rosszat hallani manapság Ózdról és a régióról, kíváncsi vagyok mit látni ebből a vonatablakból. A mai vonatozás kör csak úgy tud bezárulni, hogy egy megszüneteltetett vonalszakasz helyett autóbuszra kell szállni. >>>
A vonatra mindenkinek fel kell szállni !
Új képet tettem fel a galériába, most
készültem el vele. Ez jutott eszembe az idei vonatozás szezon vége felé, a politikai Változás tobzódása közepette.
 
 
GSS
Legtöbbször látogatott oldalaim az elmúlt 30 napban:
A Gullner Galéria legnézetebb képei az elmúlt 30 napban:
Kapcsolat
Oldalaimra rendszertelenül kerül új tartalom. A frissítésekről hírlevelet küldök annak, aki feliratkozik a GP hírlevél regisztráció oldalon.
fb
Facebook kapcsolat:
 
[GP] ⇑ [GP] ⇑