A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt ... >>>

A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt
végez reggelenként a kertben, így válaszolt:

- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról.

Egyszer nagy árvíz volt egy faluban ... >>>

Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:
- Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól !

Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni.

Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.

A mennyben Isten előtt állva megkérdezte:
- Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam ?! Miért nem segítettél ?
- Fiam - szólt Isten - küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, de hát neked semmi sem volt elég jó  ...

A szerzetes kimegy a hegyekbe sétálni és elmélkedései közben ... >>>

A szerzetes kimegy a hegyekbe sétálni és elmélkedései közben hirtelen kibukkan
a sűrűből egy grizli medve. Elkezd rohanni, a medve utána. Látja, hogy semmi esélye már,
ezért letérdel és elkezd imádkozni:
- Istenem add, hogy ez a medve irgalmas keresztény legyen!

Isten meghallgatta imáját, a medve letérdelt és elkezdett magában beszélni, miközben az égre nézett:
- Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk, ámen !

A farmon megbetegszik egy ló ... >>>

A farmon megbetegszik egy ló.
Az állatorvos azt mondja a parasztnak:
- Beadtam neki egy gyógyszert, de ha 3 nap múlva sem gyógyul meg, akkor agyon kell lőni.

A disznó, aki mindent hallott, mondja a lónak:
- Kelj fel !
De a ló túl elcsigázott ehhez.

Második nap a disznó újra azt mondja:
- Kelj fel gyorsan ! Baj lesz !
De a ló még mindig túl fáradtnak érzi magát.

Harmadik nap a disznó megint azt mondja:
- Kelj fel, mert ha nem, agyon fognak lőni !

Végre egy utolsó erőfeszítéssel a ló föláll.
A paraszt látja, és örömmel mondja a családnak:
- Ezt megünnepeljük ! Levágjuk a disznót !

Két gondolat a világ relativitásáról ... >>>

Arab sejknek a fia Magyarországon tanul. Egy idő után levelet ir az apjának:
- Magyarország szép, az emberek aranyosak és nagyon tetszik itt. Kicsit szégyenlem magam, amikor az iskola előtt kiszállok az aranyozott Mercedesemből, a professzorom meg éppen a villamosról száll le.

Néhány nap elteltével megérkezik 1 millió dollár és egy rövid üzenet a szülőktől:
- Ne hozz szégyent ránk! Vegyél magadnak te is egy villamost.

- Halló! Te vagy az Szergej? Azt mondja a TV nálatok mínusz hatvan fok van!
- Fenét! Maximum mínusz húsz!
- De mutatták is, hogy lefagynak a madarak a fákról.
- Ja, hogy kint? Hát az lehet!

Szobámban az ágy itt állt, a szekrény ott ... >>>

Szobámban az ágy itt állt, a szekrény ott, és közöttük az asztal. Meguntam.
Áthelyeztem az ágyat oda, a szekrényt meg ide.

Egy ideig az újdonság friss szellője lengett körül. De bizonyos idő múlva megint az unalom.
Rájöttem, hogy az unalom forrása az asztal, vagyis inkább annak változatlan, központi helyzete. Áttoltam az asztalt oda, az ágyat középre. Nonkonformista módra.

Az újabb újdonság újból felüdített, s amíg tartott, beletörődtem a vele járó nonkonformista kényelmetlenségbe. Most ugyanis nem alhattam a falnak fordulva, ahogy mindig is szerettem.

De bizonyos idő múlva az újdonság újdonsága elszállt, és csak a kényelmetlenség maradt.
Ezért áttoltam az ágyat ide, a szekrényt pedig középre.
Ez radikális változás volt. Mert szekrény a szoba közepén, az több, mint nonkonformizmus. Az már avantgárd.

De bizonyos idő múlva ... Ó, csak ez a "bizonyos idő" ne lenne.
Száz szónak is egy a vége, még a szoba közepén álló szekrény sem tűnt többé újnak és rendkívülinek.
Áttörésre volt szükség, döntő fordulatra.

Ha az adott keretek között már lehetetlen az igazi változás, akkor túl kell lépni a kereteken.
Ha nem elég a nonkonformizmus, ha nem használ az avantgárd, akkor a forradalomé a szó.
Elhatároztam, hogy ezentúl a szekrényben alszom.

Mindenki tudja - aki próbált már szekrényben állva aludni -, hogy ez a kényelmetlen helyzet teljesen kizárja az elalvást, viszont őrjítő lábzsibbadást és gerincfájdalmakat okoz. Igen, ez volt a helyes döntés.

Siker, teljes győzelem. Mert ezúttal még a "bizonyos idő" is tehetetlen volt. Bizonyos idő múlva nemcsak nem szoktam hozzá a változáshoz, amely ily módon megmaradt változásnak, hanem ellenkezőleg, egyre erőteljesebben érzékeltem a változást, mivel a fájdalom napról napra fokozódott.

Nagyszerű lett volna hát minden, ha nem szól közbe a fizikai teherbírásom, amely korlátozottnak bizonyult. Egyik éjszaka nem bírtam tovább. Kimásztam a szekrényből, és bebújtam az ágyba. Három napig aludtam egyfolytában.

Aztán áttoltam a szekrényt a falhoz, az asztalt meg középre, mert zavart a szekrény a szoba közepén.
Most az ágy megint itt áll, a szekrény ott, és közöttük az asztal.
Ha elővesz az unalom, visszagondolok azokra az időkre, amikor forradalmár voltam.

Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett ... >>>

Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen 32 dollár gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol az olcsó jegyek 100 dollárba kerültek.

Ez egy igaz történet. Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben, egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap ?