A Tisza-tó mellett átutazva ismét Tiszafüreden éheztünk meg, és most a legkézenfekvőbb helyet, a főút melletti Molnár Vendéglőt választottuk. Az ház előtt most csak két autó állt, bent ehhez képest több asztal foglalt, de elég üres a tágas terem, amely nyáron nyilván jól meg szokott telni.

Az étlap igen hosszú, szerintem túl hosszú, óhatatlanul a mikrohullámú kulcsszerepe jut eszembe. Persze lehet, hogy tévedek, de én, mint laikus kizártnak tartom, hogy ennyi ételt frissen el lehessen készíteni. Az viszont jó, hogy nagyon sok fogás közül lehet választani.

Végül a harcsapaprikás, túrós csusza összeállítás mellett döntöttem. Szép nagy adag érkezik, látványnak is kifogástalan. A hallal sem spórolt az, aki kitálalta.

Evés közben azon derültem, mennyire más egy magyar hal, mint távoli tengeri rokonai. A jellegzetes halastavi pocsolya íz elengedhetetlen összetevője a hazai halnak. És ezt nem leszólásnak mondom, mert ez a halétel kellemes és finom, a túrós csusza is jó.

Bizarr ötletként egy kis lila hagyma is került a tányérra, amit meg is ettem, lévén a hagymák nagy barátja vagyok, de azt kell mondanom a nyers lila hagyma íze nem igazán illek ehhez az ételhez.

Útitársnőm szűzérmék spárgával, sajtmártással, petrezselymes burgonyával kompozícióból kért fél adagot, amely fogást fél adag Gundel palacsinta követett. Ő is meg volt elégedve az étellel.

Összességében egy jó kispolgári hely a Molnár Vendéglő, ahova valószínűleg még később is be fogunk térni, mert finom az étel, és a felszolgálásra sem lehetett panaszunk.